Testvérkapcsolatok
2001.május 25-én vette fel településünk a kapcsolatot Túrterebes önkormányzatával. A kapcsolatfelvételt együttműködési megállapodás megkötése és azóta tartó testvér-települési és baráti kapcsolat fűzi össze a két település lakosságát.
Túrterebes település Romániában, Szatmár megyében, Szatmárnémetitől 25 km-re északkeletre, a Túr folyó bal partján.
Nevének eredete
Nevének előtagja a településen keresztülfolyó Túrra utal, míg szláv eredetű utótagjaának jelentése irtás. Ami azt valószerűsíti, hogy az egykor itt letelepedett lakosság az itteni irtáson építette fel a falut.Története
A település környékét már a paleolitikum idején is lakták, amit a környéken talált e korból származó leletek is igazolnak.Az Árpád-kori eredetű település nevét a korabeli oklevelek már az 1200-as évek elején említik. 1216-ban a Váradi Regestrum mint Szatmár megyéhez tartozó falut említi.
1241-ben, a tatárjárás alatt a falu elnéptelenedett, később azonban újra benépesült.
A 13. század közepétől a 15. század végéig több birtokosa is volt. A 14. század végén a Perényi család lett a település birtokosa, s az övék maradt a későbbi évszázadokban is.
Túrterebes a 15. század elején már népes település volt, s ekkor Ugocsa vármegyéhez tartozott. A Perényi család révén Szatmár vármegyéhez került, s annak része maradt egészen a trianoni békeszerződésig.
A falu a török időkben, és később a Rákóczi szabadságharc alatt is az itteni harcok, s csapatátvonulások miatt sokat szenvedett, lakossága nagyon megritkult. A rutén beszivárgások és a német betelepítések következtében újra növekedésnek indult.
A falu lakosai közé a Reformáció során áttért lakosság mellé görög katolikus rutén és római katolikus svábok kerültek.
Túrterebes az 1989-es változásokat követően három püspököt is adott a világegyháznak. 1990-ben Reizer Pál lett a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye főpásztora (1990-2002), majd az ő utóda Schönberger Jenő lett (2003- ). 2007-ben szintén a falú szülötte, Dr. Cserháti Ferenc lett püspök; őt az Esztergom-Budapest-i Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki a Szentszék. Feladata a külföldi magyarok lelkipásztori szolgálatának felügyelete.
Nevezetességek

Római katolikus templom - A Perényi család támogatásával épült 1814 és 1827 között, barokk stílusban.


Református templom - 1745 körül épült fából, melyet az 1970-es évek közepén lebontottak, s helyébe kő épületet emeltek.


Görög katolikus templom - 1868 és 1903 között épült, Szent György tiszteletére szentelték fel.

Perényi kastély - A 14.-16. század körül épült, romantikus stílusban. 1848 után a gróf Hessenstein család megvásárolta és emeletes résszel kibővíttette.